Rólunk írták

Krisztina vagyok, 34 éves, Budaörsön élünk férjemmel és két kisfiúnkkal. Aurél harmadikos, 9 és fél éves, Benedek 4, ő kiscsoportos óvodás. Auréllal volt több gondunk, agresszió, makacsság, lustaság, egyebek. A nevelési tanácsadóban nem tudtak segíteni, bár másfél évig jártunk oda hetente. A tanító nénije beskatulyázta, közölte, hogy baj van a stílusával, nem fogadta el máig sem őt. Elkeseredve fordultam több szakemberhez, sajnos megoldást egyik sem tudott nyújtani. Egyszer valaki azt mondta, hogy elfogadóbbnak kellene lennem vele. Ez szöget ütött a fejembe, megpróbáltam megkeresni vele a közös nyelvet. „Kommunikációval sok minden áthidalható” ez a mondat, ami leginkább tükrözi a mi a mára már javuló kapcsolatunkat. Amíg elsőre fárasztóbbnak tűnik elmagyarázni, (türelmesen többször, gyereknyelven, kompromisszumot teremtve) akár százszor ugyanazt, a tapasztalat azt igazolja, hogy meg lesz a gyümölcse.

Ezért kezdtem ezt a kommunikációs vonalat megragadva, a Szülői Műhely foglalkozásokra járni.

Nagyon fontos, hogy hogyan adjuk át az információt a gyermekünknek.  A Szülői Műhely foglalkozásokon, nem csak a szituációk bemutatásából lehet nagyon jó ötleteket meríteni, hanem a szülőtársak személyes tapasztalatait is elraktározhatjuk hosszútávra. A bemutatott és hallott szituációkat a későbbiek során otthon a saját gyermekeimen tudom alkalmazni.

Nagyon hasznos volt számomra, hogy a berögzült szülői reakciókat bemutatták, és szembesítettek vele, hogy ez valóban nem a legjobb megoldás. Ugyanakkor pár perccel később láthattuk, hogy mi is lenne az, ami a gyermek számára elfogadható reakció, és hogyan tudnám én ezt a saját családomra vetítve alkalmazni.

A „hogyan teheti jóvá saját hibáját” a kedvenc részem. Mára már a fiaim, ha kiöntik a narancslét, nem továbbállnak nyafogva, „jaj, de béna vagyok” felkiáltással, hanem megkérdezik, hogy melyik ronggyal törölhetik le az asztalt?

A másik, ami főleg a kisebbnél hiszti idején működik, a választási lehetőség felkínálása: „Te döntesz, most beveszed a gyógyszert, vagy hozhatom a kúpot?”. Ha erre az agyafúrtabb bátyja  mégis azt válaszolná, hogy egyiket sem, akkor egyszerűen közlöm vele, hogy ez nem szerepelt a lehetőségek között.

Ha többszöri figyelmeztetés ellenére sem teszi meg, amit kérek (ami a kötelessége) nagyon határozottan közlöm vele, hogy „Elvárom, hogy amíg itt élsz velünk, elvégezd a rád osztott feladatot” Ez általában elég, de ha mégsem, akkor folytatom lényegre törően, nem szarkasztikusan adom az információt, ahogy azt a Szülői Műhely foglalkozáson az eszembe véstem.

Sokkal élhetőbb az életünk, többet beszélgetünk, több az örömünk egymásban az egy-egy sikeresen megoldott szituáció után. Nekem is sok mindent el kellett fogadnom velük kapcsolatban,  sokszor kell kompromisszumot kötnöm, de azt gondolom, megéri! Nagyon is!

Bp. 2010.06.21.